Trump összetörte az ukrán NATO-álmokat – Mandiner Harctér
Donald Trump beiktatásához közeledve már Zelenszkij is tárgyalna a fegyverszünetről, de feltételekkel. Az ukrán elnök NATO-tagságot szeretne, de erről Trump hallani sem akar.
A Deir-ez-Zór felszabadításáért folyó hadműveletben elfoglalták a szíriai kormányerők az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei által megerősített egyik nagyobb körzetet.
Elfoglalták a szíriai kormányerők az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei által megerősített egyik nagyobb körzetet a Deir-ez-Zór felszabadításáért folyó hadműveletben – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
A tárca rámutatott, hogy a területre, amelyet főleg Oroszországból és a FÁK-államokból érkezett terroristák tartottak megszállva, előző nap légi- és rakétacsapást mértek az orosz fegyveres erők.
A művelet során több mint 200 terroristát, nyolc páncélozott járművet és négy harckocsit, továbbá három lőszerraktárt semmisítettek meg. Menekülés közben a szélsőségesek négy felfegyverzett kisteherautót, nagy mennyiségű lőfegyvert és több mint 100, öngyilkos merénylők számára készült robbanóövet hagytak hátra.
(MTI)